Mikor születtél, pici csomagként

féltőn mindig magammal vittelek.

Csak addig voltál egészen az enyém

míg megtetted az első lépteket.

Oly hamar megnőttél, vállamig érsz,

belém karolsz ha melletted megyek.

De egyre kevesebbet vagy velem,

már elvisznek tőlem a reggelek.

Iskolás vagy, "olyan sok a gondod".

Esténként, ha visszatérsz karomba,

s beszélgetünk, fontoskodva mondod:

"holnap írás, énekkar meg torna,

és képzeld el, tízpercben mi történt:

találtunk egy törtszárnyú verebet,

és elcseréltem az uzsonna körtém

szalvétáért. Szép? Odaadom neked. "

Beszélsz beszélsz. Nézlek, gondolkodom,

úgy megfognám a röppenő Időt.

Hová lett már a csöpp pólyásbaba?

De rég kinőtted első kis cipőd.

Tegnap még engem dajkált Nagyanyád,

ma én vezetlek az úttesten át

Holnap féltőn tán Te ölelsz körül,

s ringatod - mint gyermeket -

megfáradt anyád.

(Moretti Gemma)

Pocaklakó vagyok én, kisleány vagy kislegény?

Még nem tudom, ki vagyok, gyorsan nevet adjatok!

Elkelne egy kicsi fény,egy-kettőre jövök én!

Mi lehet ez… alagút? Hova vezet ez az út?

Édesanyám, Apukám,megvettétek a ruhám?

Takarót is vegyetek,jó puhát és meleget!

Nem halljátok, kiabálok!Születik a kisbabátok!

Ha én innen kijutok,rögtön tejet akarok!